Rég írtam. Nem csoda. Az utóbbi időben alig készítettem valamilyen ételt. (Gyors)éttermekbe jártam, interneten rendeltem, félkész ételeket vettem... A konyhában eltöltött időm leszűkült arra, hogy bedobtam egy pizzát a sütőbe, majd kivettem azt. Egyrészt a hideg miatt nem szerettem ott lenni és az ételekkel babrálni. Másrészt a sok munkára fogtam - most nincs időm ezzel foglalkozni. Szégyen. Most már persze látom a következményeit: a pénztárcám vékonyabb, az alakom bezzeg sokkal vastagabb lett.
Különösen a második következmény miatt úgy döntöttem, hogy változtatni kell. Nem is igazán az alakom miatt aggódom, mert soha életemben nem fogyókúráztam. Inkább az egészségem miatt szeretném, ha változna minden egy kicsit...
Már több mint egy éve nem ettem semmit, ami finomított cukrot és társait tartalmazta, amikor egy téli napon engedtem a kísértésnek. Vettem egy csokit. Ekkor még nem tudtam, hogy ezzel egy egész lavinát indítottam el. Már nem csak egy csokit és nem csak csokit vettem. Arra gondoltam, hogy ha már úgysem vagyok annyira szigorú magammal, akkor miért ne engednék meg egyéb cukrot (és más káros/szintetikus anyagokat) tartalmazó termékeket. Lassan szinte az egész étrendem lecserélődött.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy néhány eltévelygett hónap után ideje határozott nemet mondani minden mesterséges élelemre. Szeretném szervezetemet a sok felgyülemlett méreganyagtól megtisztítani úgy, hogy nyers ételeket eszek és picit többet mozgok szabad levegőn.
Remélem, a nyers étkezés segít abban, hogy a bőröm ne legyen ennyire száraz, a látásom javuljon, elérjem az ideális testsúlyt, de legfőképpen abban, hogy felfogjam, hogy azért eszem, hogy (jól) éljek és nem azért, hogy kényeztessem magam vagy esetleg így tegyem túl magam stresszes helyzeteken.
Te miért eszel?
Megjegyzés: Mivel ajándékba készült papírkapszlikba helyeztem és kis masnikkal díszítettem a pálcikákat.
Már karácsony táján kinéztem ezeket a golyókat és tudtam, hogy valamikor el fogom készíteni. Adódott is egy megfelelő alkalom, amire elkészíthettem.
De nem csak ez töltött el örömmel, hanem az is, hogy végre itthon is kipróbálhattam a szüleimtől kapott konyhai robotgépet.
Hozzávalók:
Elkészítés:
A robotgépbe tettem a hozzávalókat (kivéve a kakaóport) és péppé zúztam. Utána fel adagból kisebb golyókat formáltam és kakaóporban megforgattam.
A maradékhoz hozzáadtam egy kis kakaót és összedolgoztam. Ebből is golyókat formáltam, de ezeket kókuszreszelékbe forgattam.
***
Megjegyzés:
Mivel ajándéknak szántam a diógolyókat, ezért megfelelően kellett "tálalni".
Egy tojástartót használtam fel. A doboz fedelét színes selyempapírral vontam be; a mélyedésekbe pedig kapszlikat tettem - ezekbe kerültek a golyók.
Mit is együnk holnap? Visszatérő kérdés minden háztartásban. Nálam is. Hétköznap a sok munkára fogva nem igazán főzök, de ahogy közeledik a hétvége egyre inkább e körül forognak a gondolataim. Sok gasztroblogot, főzéssel kapcsolatos weboldalt követek. De ez még nem jelenti azt, hogy mindig találok választ erre a kérdésre.
Első és legfontosabb dolog az ételről készült kép. Ha az tetszik, akkor a receptet is elolvasom, ha nem, akkor csak végigpörgetem az oldalt. Bizony vannak olyan alkalmak is, amikor nem találok semmi érdekeset, és éppen ezért nem is főzök (semmi érdekeset).
A héten azonban találtam egy szemet gyönyörködtető képet - és bár nem szeretek húsos ételeket készíteni, úgy döntöttem, ez lesz a menü.
***
Hozzávalók:
Elkészítés:
A csirkehúst vékony szeletekre vágtam. Sóval, borssal és az apróra vágott fokhagymával megszórtam, és ráhelyeztem a bacon szeleteket. Felgöngyöltem és ujjnyi vastagságú karikákat vágtam belőle, amit egy pálcikára szúrtam. Ecset segítségével megkentem egy kis olajjal. A sütőben készre sütöttem.
***
Megjegyzés:
Főtt krumplival és salátával tálaltam.
Már alig vártam, hogy elkészíthessem ezt a receptet. A hét folyamán beszereztem a hozzávalókat - nem mintha különlegességekre lett volna szükség, de lelkileg előre felkészültem a nagy alkalomra.
Maga a pogácsa/fasírt eléggé tömény így ajánlatos könnyű, citromlével meglocsolt salátával vagy valamilyen szósszal/öntettel fogyasztani. Én az előbbi változatot választottam. (Amennyiben a második mellett döntesz, ugorj át az ötletet adó oldalra.)
Hozzávalók:
***
Megjegyzés:
Megígértem, hogy az új évben figyelek arra, hogy sok növényi alapú ételt egyek. Többek között ezért is szemeltem ki ezt a levest. No, meg azért is, mert a tofulevesekhez kedves emlékek fűznek, bár azokban más jellegű alapanyagok (is) voltak.
Hozzávalók:
Elkészítés:
***
Megjegyzés:
Az alábbiakban bemutatom, hogy mit tartok fontosnak és mit szeretnék megvalósítani 2012-ben.
Idén ehető ajándékkal kedveskedtem a szeretteimnek. A választás azért esett a házi müzlire, mert egyszerű és gyors elkészíteni és a telefonfülkényi konyhámban is kényelmesen el tudtam készíteni.
***
Hozzávalók (kb. 2,4 kg müzlihez)
Elkészítés
A mézet és az olajat összemelegítettem. A zabpehelyre öntöttem és alaposan összekevertem. Sütőpapírral borított tepsire 1cm vastagságnyira szétterítettem és előremelegített sütőben aranybarnára sütöttem. Miután kihűlt, hozzákevertem a mogyorót, a szezámmagot, az aszalt sárgabarackot, az aszalt vörös áfonyát, a mazsolát, a kókuszreszeléket, az étcsokoládét, a fahéjat.
(ötlet: innen)
***
Csomagolás
Mivel a müzli ajándékba készült, kis celofántasakokba kiporcióztam (kb. 200g/zacskó). Kerestem az Interneten szép (ingyenesen letölthető) ajándékcímkéket, amelyeket ízlés szerint kicsit átalakítottam. A kártyákat kétszer nyomtattam ki: az elsőre a csomag tulajdonosának neve, a másodikra a müzli összetevői kerültek. A kártyák elé egy méretben megegyező pauszpapírt is tettem, hogy jobban mutasson. A kilyukasztott címkéket egy szalaggal a zacskó szájához erősítettem.
Az idei karácsonyi ajándékaim a családnak és a diákoknak:
Ezt a bodza-ribizli lekvárt a szüleim kapták a párom szüleitől.
A paprikaőrlemény házi természetes körülmények között termesztett paprikából készült. Szintén a szüleim kapták.
Bió szárított répa- és petrezselyemszeletek a szüleimnek.
A dianás cukorkát és aszalt epret magába rejtő papírtasakok az idősebbeknek készültek.
Ropogós házi müzlit készítettem mindenkinek a családban. Remélem, finom lesz.
A zalabai különlegességet szintén a szüleim kapták.
Az ismerősöknek pedig egy egyszerűsített olvasmánnyal és egy csokis puszedlivel kedveskedtem.
Az egészséges, házi és új jegyében folytatódik a hét. Hétfőn sült tofus salátát készítettem, a tegnap pedig céklasalátát. Ma pedig egy újabb méretes növény került a fazékba: a karalábé.
Hozzávalók:
A karalábét és a répát sós vízben megfőzzük.
A hagymát olajon megfuttatjuk, rászórjuk a lisztet és folyamatosan kevergetve felöntjük tejjel. Addig főzzük, amíg kissé ragacsossá nem válik, ekkor beletesszük a citromlét és a fűszereket. A főtt zöldségeket a mártáshoz keverjük, majd az egészet egy tűzálló edénybe öntjük, és pirított prézlivel megszórjuk.
A sütőben 25 perc alatt összesütjük. Melegen tálaljuk.
-----
* ötlet innen
* következőkor prézli helyett sajtot fogok használni, amelyből a mártásba is fog kerülni
* a lisztre és a tehéntejre is keresek majd alternatívát
Több oka is van annak, hogy ismét írok bejegyzést. Egyrészt picit több időm van és úgy döntöttem, szakítok időt az itthon készített, egészséges ételeknek. Másrészt kaptam egy jókora céklát és a Saláták nagykönyvében kerestem hozzá egy nagyszerű receptet.
Hozzávalók:
A céklát 30-60 perc alatt megfőzzük (ha könnyen belemegy a villa, kész). Gyorsan hideg víz alá tartjuk, így akár kézzel, óvatosan súrolva megszabadulhatunk a héjától. A megtisztított céklát falatnyi nagyságú szeletekre vágjuk és hagyjuk kihűlni.
Közben elkészítjük az öntetet. A hagymát és a paradicsomot apróra vágjuk és belekeverjük a citromos-olajos elegybe; sóval, borssal és petrezselyemzölddel fűszerezzük.
A céklát összekeverjük az öntettel és 30 percig állni hagyjuk, hogy az ízek összedolgozódjanak. Majd tányérra szedve tálaljuk. Díszítésül megszórhatjuk reszelt tormával.
-----
* levet engedhet, ezért tálalásnál óvatosan szedjük a tányérra
* héjában főtt krumplival is lehet tálalni
Mostanában nem leltem inspirációt a neten. Így visszatértem a kedvenc szakácskönyvemhez. Nem is kellett sokáig lapoznom ahhoz, hogy megtaláljam a kedvemnek való receptet.
Hozzávalók:
Egy nagyobb edényben felforrósítottam az olajat. Beletettem a hagymát, a paprikát, a répát, a zellert és a fokhagymát. Addig pároltam, amíg megpuhultak (kb. 5 perc). Hozzáadtam a fűszereket (őrölt paprika, oregano, kömény, só, bors).
Körülbelül 1 perc után hozzáadtam a paradicsomszószt, a lencsét, a kukoricát és a vizet. 10 perc alatt összefőztem őket.
Ezután tálkákba szedtem, megszórtam egy kis száraz zellerlevéllel és póréhagymával.
******
A receptben a lencse helyettesíthető bármilyen típusú babbal. A lencsének (babnak) köszönhetően a fenti vegetáriánus étel igazán laktatóvá válik, így főételként tehetjük az asztalunkra.
Aki szereti a pikáns ízeket, ne spórolja ki belőle a csilit.
Pocak Pannát nem kell bemutatni... Aki egy kicsit is figyeli a magyar (és nemcsak!) gasztrovilágot, biztosan találkozott már gyönyörű képeivel és finomabbnál finomabb receptjeivel. Nem is csoda, hisz saját bevallása szerint megszállottan szeret főzni, sütni, fényképezni és élni.
Majdnem két hónap telt el azóta, hogy jelentkeztem az általa meghirdetett játékra. Aztán a sok munka és szaladgálás miatt teljesen elfeledkeztem az egészről. Így óriási meglepetés volt, amikor teljesen véletlenül megakadt a szemem Pocak Panna egyik bejegyzésén, amelyben világgá kürtölte, hogy nyertem.
Némi egyeztetés után a héten megérkezett a várva várt csomag tele paleos finomságokkal. Három fajta "süti" (Pink energiaszelet, nyers brownie és mézes keksz) és egy mennyei illatú, házi vaníliakivonat rejtőzködött a dobozban. A sütiket szinte azonnal felfaltuk - bár nagyon "tömények" és laktatóak, nem bírtunk ellenállni nekik, a vanília aroma felhasználásával pedig Pocak Panna tanácsára várok karácsonyig.
Még egyszer nagyon köszönöm az ajándékot!
Beértek a datolyaszilvák... Koreában az ádzsumák (idősebb nők) ilyenkor már az útszélén üldögélve hámozták a narancsszínű gyümölcsöt.
Időnként még álmodozom arról, hogy majd egy karnyújtásnyira lesz az ág, amiről leszakítom...
A hőmérséklet ma jócskán lecsökkent. Pántos felsőben indultam útnak reggel és bizony fáztam egy picit. Mire vágyik az ember lánya, ha átfázott? Forró teára vagy levesre. Az utóbbival természetesen az étvágyát is csökkenti, amolyan kétlegyetegycsapásra megoldás.
A könnyen elkészíthető zöldséglevesre esett a választás. Van benne vékonyra szeletelt zöldhagyma, répa és gomba, felkockázott krumpli, borsó, kukorica és tészta.
Kiskonyhám Ízeinél olvastam ezt a receptet és vártam a körteszezont, hogy én is elkészíthessem.
A tészta hozzávalói:
Feltét:
Elkészítettem a leveles tésztát (l. croissant), ráhelyeztem a félbe vágott, krémmel megtöltött körtéket és kivágtam a "csónakokat", ügyelve arra, hogy a körte mellett kb. 1 cm-es peremet hagyjak a tésztából. A díszítés és az íz kedvéért megszórtam fahéjjal. Sütőbe téve addig sütöttem, amíg a tészta elkészült.
Folyamatosan érik a szeder. Csillogva mosolyognak a bokron és várják, hogy megegyük. Természetesen nyersen a legjobb, most mégis (klasszikus) muffin készült belőle.
hozzávalók:
A hozzávalókat a gyümölcsön kívül jól összedolgozzuk, végül pedig óvatosan belekeverjük a szedret is. A tésztát szétosztjuk a muffin sütő mélyedéseibe és készre sütjük.
Volt egy nagy cukkinink, amiből könnyen elkészíthető, mutatós ételt szerettem volna készíteni. Ez lett belőle:
tészta
Összegyúrtam a hozzávalókat, majd a tésztát 30 percre a hűtőbe tettem.
feltét
Amíg a tészta a hűtőben pihent, előkészítettem a feltétet: az apróra vágott hagymát kevés olajon megdinszteltem, rádobtam a lereszelt, kinyomkodott cukkinit és fűszereztem (eredetileg kaprot és kakukkfüvet akartam használni bazsalikom helyett, de nem találtuk őket). A tojásokat felvertem, hozzáreszeltem a sajtot és belekevertem a kihűlt cukkinit.
A tésztát kézzel szétnyomkodtam a sütőformában, villával megszurkáltam és a sütőben félkészre sütöttem. A cukkinis feltétet egyenletesen elosztottam a tészta tetején és a sütőbe visszatéve készre sütöttem.
Bár most nem készült hozzá, szerintem, illik hozzá a frissen készített paradicsomsaláta.
-----
Nézd meg ezeket is!